Ebben a darabban az ADC Színház az első világháború századik évfordulójáról emlékezik meg „dalok neked, néhány csatával és néhány tréfával”, a kezdetektől fogva.
Ó, milyen szép háború! Az ironikus I. világháborús narratívák útját követi, amelyek a veteránok háború utáni emlékezetéből származnak, és a második világháború után nyertek teljes virágot. Ez a narratíva szigorú kontrasztot tükröz az első világháború hivatalos, felülről lefelé irányuló állami véleményével, amely a győzelmet, a dicsőséget és a hazaszeretet hangsúlyozta. Ebben a dicsőített I. világháborús diskurzusban a veterán tapasztalata a lövészárkok valóságáról és a Senki földjéről nem lehet több, mint egy ellennarratíva, amely iróniában és szarkazmusban ölt testet.
Fotó szerzői: Becca Nichols
Ha nevetni szeretne, többféle humorstílus közül választhat. Az első jelenetek egyikében lehet nevetni Franciaország és Németország Elzász-Lotaringia miatti veszekedésének ironikus aláfestésein. Vagy Belgium cinizmusára, amely lemondóan dohányzik a szövetséges konferencián, miközben Franciaország és Anglia kölcsönösen nem képesek megérteni egymást, mintha egy klasszikus szituban lennénk. Szép tisztelgés a szarkasztikus háborús irodalom alfája és omegája előtt is, A jó katona Švejk.
Fotó szerzői: Bella Nichols
Ha sírni készülsz, annak is biztosan van játéklehetősége. Hirtelen ellentétek tesznek különbséget az ironikus és a komoly szövegrészek között. Jól tükrözi a politikusok és a Tommiék háborús tapasztalatai közötti különbségeket. Például a karácsonyi igazság történetének parafrázisától megborzongtam. Azzal, hogy a szereplők a székem melletti lépcsőt használták a lövészárkok ábrázolására, én lettem az egyik Tomi – hallgattam karácsonyi álmaikat és kívánságaikat, és hallottam a Stílusok éjszakája éneklik valahol, ami eddig nem volt. Láttam Tommies meglepetését és félelmét, ahogy remegve kimásztak a fedezékükből, hogy a színpad közepén találkozzanak a német katonákkal. Több giccses és ciki értelmezése is van a történetnek, amikor karácsonykor az ellenséges katonák együtt ünnepeltek, ez a tegnapi viszont diszkrét, friss és nagyon megindító volt.
Fotó szerzői: Bella Nichols
A rendezés és a színpadkép minimalista és kreatív. A színészek és a színpad fehér lepedőbe öltöztetése azt az érzést kelti, mintha fehér zászlókkal lenne körülvéve. Kiterjedten használták a helyszínt: a színpad szélét, az ajtókat, a lépcsőket. A casting szinte hibátlan, befogadó és nemi szempontból semleges. Mivel a darab alapvetően musical, a hangok minősége vízválasztó. De nem csalódhatunk, mert a hangok a Ó, milyen szép háború! a legjobbak, amiket eddig egy musicalben hallottam Cambridge-ben.
Fotó szerzői: Bella Nichols
Példaként a Tartsa égve a máglyákat ban ben Alice Murray Könnyek szöktek a szemembe előadásában, és hallgatni is kellemes volt Archie Williams ' s magasabb regiszterek. A női kvartett hangjai egytől egyig jellegzetesek voltak, és együtt tökéletes hangzást produkáltak. Kicsit vicces volt Phoebe Schenk ugyanazt a figurát tette a szólójába, mint amit a Nagyon Brexit musical . De sebaj, ezt is szerettük. A színészek által használt francia és német akcentusok is nagyon hatásosak voltak, és a szereplők közötti közösségi érzés nagyon passzolt a katonák szerepéhez.
Egy ilyen, éjszakai kisszínházban előadott darab többet ad az első világháborús emlékünknek, mint az egész Centenáriumi felvonulás.
5/5
Felelősség kizárása: a szerző PhD-t ír az első világháborús emlékezésről és a centenáriumi megemlékezésről s.
